Vissza   Előre

A térkép 16. századi kiadásai - II.

Római kiadások (Ligorio és Lafreri, valamint Duchetti és Orlandi térképei, 1558–1559, 1577 után): A Tabula Hungariae két változata és azok több alváltozata is napvilágot látott Rómában a 16. században, valamennyi Nova descriptio totius Hungariae címmel. Mai ismereteink szerint az ún. I. változat két alváltozata esetében csak a másodikból, az ún. II. változat öt alváltozata közül pedig négyből maradt fenn példány. Ezeknek a Tabula Hungariae-kiadásoknak közös jellemzője, hogy az eredeti, 1528-ban megjelent műnél jóval (kb. 50%-kal) kisebbek, valamint az, hogy rézlemezről sokszorosították őket.

Az I. változatot Pirro Ligorio (1496–1583) készítette és két alváltozatáról tudunk. E mű nem a Valvassore által közreadott velencei kiadás nyomán született. Ezt az eltérő betűátírások és a helynévanyag különbözősége alapján állíthatjuk. Az „A” alváltozat (1558) egyetlen ismert példánya a II. világháború idején elpusztult Wrocławban. Az egy évvel később keletkezett „B” alváltozatból (1559) önálló lapként példányt őriz a British Library, a madridi Királyi Könyvtár, a Vatikáni Könyvtár, a bonni Hellwig-magángyűjtemény és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára is.

A II. változatból ma az alábbi alváltozatok ismertek: Az „A” alváltozatot (1558) Antonio Lafreri (1512–1577) adta közre, rajta tulajdonképpen sem a szerző, sem a kiadó neve nem olvasható. E kiadás méretében és tartalmában is eltér a Ligorio-féle kiadástól (I. változat). Ennek a kiadásnak szintén fennmaradt egy lapja, amely azonban az I. változat „A” alváltozatához hasonlóan a II. világháború idején elpusztult Wrocławban. A „B” alváltozat (1559) sem a Valvassore által közreadott velencei kiadás nyomán született. A névvariációk és írásmódok részben az 1528. évi Tabula Hungariae-vel, részben a Ligorio-térképpel mutatnak igen sok közös vonást. Ebből a kiadásból önálló példányt őriz a British Library, a Vatikáni Könyvtár, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Régi és Ritka Nyomtatványok Tára is. A „C” alváltozat egyetlen ponton különbözik a „B” alváltozathoz képest: Pécs korabeli neve („Quinque Ecclesiae”) e példányon már szerepel. E változatból példány található a British Library gyűjteményében. A „D” alváltozatot Lafreri halála után unokaöccse, Claudio Duchetti (? – 1585) adta ki. A nyomólemezre még felkerült a „Rome Claudii Duchetti Formis” felirat is. E kiadás egyetlen ismert önálló lapja ma az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában található meg. Az „E” alváltozatot Duchetti halála után a nyomólemezeket megvásárolva Giovanni Orlandi (működési ideje 1600–1604) adta ki. Az újabb alváltozat korábbi nyomólemezére a „Joannes Orlandi formis Ro[mae] 1602” feliratot vésette fel. E térképet más elemekkel nem egészítette ki. Jelen ismereteink szerint e mű az egykori, 1528. évi Tabula Hungariae legkésőbb közreadott változata. Sokáig e kiadás létezését sem feltételezték, antikvár forgalomban első alkalommal 1985-ben bukkant fel. Önálló lapként igen ritka, példányokat a bonni Hellwig-magángyűjtemény és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára őriz.

A római kiadások a kutatások szerint nem azonos tartalmú forrástérképet használtak, így csak látszólagos a rokonság közöttük. Közös jellemzőjük, hogy rendszerint – az Antonio Lafreri által kitalált és forgalmazott, s később róla elnevezett – ún. Lafreri típusú atlaszokban maradtak fenn. A nemzetközi szakirodalomban ezt a XVI. századra jellemző sajátos „összeállított” („composite”) atlasztípust az I[talian] A[ssembled] t[o] O[rder] betűszóval szokták jelezni. Lafreri – aki könyvkereskedő is volt – vállalta, hogy a megrendelők anyagi lehetősége szerint kötetbe rendez olyan, Itáliában kapható térképeket, amelyek a megrendelés pillanatában forgalomban voltak. E kötetek tartalma tehát igen vegyes és változó. Ugyanakkor az is kétségtelen tény, hogy ez az atlasztípus volt a „rezervátuma” több olyan térképnek, amelyek önálló lapként eltűntek volna. Számos művet ismerünk a kartográfia történetében, amelyet itáliai metszők átvétele őrzött meg, és e lapok ezekben az atlaszokban vannak. Mivel ezek az atlaszok tartalmukban szinte kivétel nélkül különböznek, és nincs tartalomjegyzékük, s gyakran címlappal sem rendelkeznek, ezért olyan kincsek őrzői, amelyek „kötéstábla” hiányában az enyészeté lettek volna az idők folyamán. A Lafreri által bevezetett műfajban tudomásunk szerint Orlandi is készített hasonló filozófiájú atlaszköteteket.

Ki kicsoda: