Vissza   Előre

A sztereotípia

16. század második évtizedének utolsó éveiben Petrus Apianus egy olyan térképnyomtatási újítással lepte meg a világot, amely új lehetőséget teremtett a térképek gyors és elegáns – fa nyomódúc segítségével történő – nyomtatására. Ez az új térképsokszorosítási eljárás a sztereotípia.  A módszer lényege, hogy a térkép neveinek nagy részét nem a fametszők faragták, hanem a sokkal gyorsabb és olcsóbb sztereotípia-eljárást alkalmazták: azaz a térkép neveit előbb nyomdai betűkből kiszedték, majd erről – egy forma közbeiktatásával – vékony lemezt öntöttek. A lemezen található neveket azután kivágták és a nyomóformában mélyített vályúkba helyezték. 

A kutatások alapján bizonyos, hogy a fenti eljárással a világon elsőként Apianus a Tabula Hungariae .. Ingolstadt. 1528. című kiadványt sokszorosította, s ez a mű volt az általa Ingolstadtban létesített nyomda első nyomtatványa is.  Utóbb az ingolstadti nyomdájából kikerülő térképeket Apianus mind ezzel az új eljárással nyomtatta, majd fia, Philipp Apianus is így cselekedett, amikor Bajorországról készített híres topográfiai térképét kinyomtatta.

A nyomdákban felhasznált ún. nyomódúcok mérete változhatott, ám a nyomtatásnál használt papír mérete már inkább irányadó lehetett. A Tabula Hungariae-t négy nyomódúcról (azaz négy részből) nyomtatták. (A nyomódúcok, melyekről a Tabula Hungariae nyomtatása is történt, a bal oldalon lévő képen alul láthatóhoz hasonlók lehettek.)

Ennél a technikánál jellegzetes hibaként jelentkezhetett, hogy a gyantával rögzített  névtáblák  a nyomtatás során fellépő igénybevétel miatt gyakran kiestek,  így névhiányos lenyomatok is forgalomba kerülhettek.  Ezeket olykor visszahelyezték, sokszor előfordult azonban, hogy a nyomdászok rossz helyre ragasztották vissza azokat, vagy meg sem próbálták a kiegészítést.

Ennek nyomait láthatujuk a ma ismert egyetlen Tabula Hungariae példányon is. A térképen számos olyan településjel van, amely mellett nincs név. Azaz: az egykor ennek nyomtatásához használt négy nyomódúcról az első esetében 71, a másodiknál 45, a harmadikról és a negyedikről pedig 8-8 név hiányzott. Ezek alapján arra kell következtetnünk, hogy eltérő kopottságú nyomódúcokról készült levonatokból állították össze a ma ismert egyetlen Tabula Hungariae példányt. A névhiány arról is árulkodik, hogy a ma ismert egyetlen példány nem az első nyomatok közül való. A későbbi kiadások eltérő névanyaga pedig arra utal, hogy szerzőik az 1528-as kiadás különböző példányait használták.  Joggal feltételezhetjük azt is, hogy egykor teljes, azaz mind az 1558 nevet tartalmazó levonatok is léteztek.

Képek: 

Ki kicsoda: