Nicolaus Olahus: Hungaria, Caput XVIII [1536] pars – In: Id.:  Hungaria – Athila,  Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Saec. XVI, ed.: C. Eperjessy e. L. Juhász, Budapest, 1938

[...] Hungariam igitur ipsam rerum omnium, quae tum ad usum mortalium, tum ad opes comparandas nevessariae esse putantur, non exiguam gignere copiam satis constat; terram habere nigram, pinguem, uliginosam, quae scilicet non magno cultorum labore uberes producat fructus, stercorationis nec ad arva nec ad montes consitos vitibus instaurandos nullus admodum (exceptis pauculis montosis quibusdam locis) est usus. Arva semel vel bis leviter arata seminata que copiusum ferunt tritici frumentive et aliorum leguminum fructum. Sunt certa, ut accepi, loca, in quibus, si sementem farris feceris, ad tertium dein annum ob terrae succulentae bonitatem vertatur in electi tritici granum." [...]

 

Nicolaus Olahus: Hungaria, Caput XIX [1536] pars – In: Id.:  Hungaria – Athila,  Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Saec. XVI, ed.: C. Eperjessy e. L. Juhász, Budapest, 1938

Auri, argenti, ferri, cupri, stanni, vitrioli, marmoris et rubri et albi maxima ibi copia. Alabastrum quoque est Hungaris patrium, qui aliquantum etiam plumbi habent non tamen ad necessitatem regni ex omni parte sufficiens, quod hac de re ex Polonia advehitur. Montes minerarum, metallorum et ferri per Hungariam plurimi, qui non coluntur. At fodinae aurariae et argentariae, quarum nunc est usus, primum sunt, ut memoravi, prope civitates, quasmontanas vocant, nempe Cremniciam, Schemniciam, Bistriciam et loca eis vicina, tum in Ryhnow, Rosnavia et Smelnitia, dein in Rivulo Dominarum, postremo in Transsylvania. Cibinii, Cremnitiae et Cassoviae Hungariae civitatibus cuduntur aurei, quos ducatos vocant, monetae autem argenteae purae tum in his eisdem semper, tum ubicunque et in quot regi pro tempore commodum esse videtur, locis. Aurum est triplex: unum  reperitur inter lapides solidum in massae formam, natura satis defecatum et purum, quod alii quidem diversa in magnitudine, ego vero ad quantitatem habui ovi gallinacei ponderis supra centum ducatorum." [...]

Montes sunt salis fossilis plurimi, inter quos, qui nunc coluntur in Transsylvania, sunt quinque prope oppida Vizakna, Thorda, Dees, Seek, Kolos: in Maromarusio vero unus et alter prope Rona oppidum. Loca haec vocantur camerae, praefecti vero camerarii. Alterae, quae sunt in Transsylvania, spectant ad fiscum regis, alterae in Maromarusio sunt reginae Hungariae ex donatione propter nuptias." [...]

 

 

Nicolaus Olahus: Hungaria, Caput Nonum [1536] pars – In: Id.:  Hungaria – Athila,  Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Saec. XVI, ed.: C. Eperjessy e. L. Juhász, Budapest, 1938

Secunda Hungariae pars partim Dravo et Savo fluminibus includitur, partim trans Savum ad Alpes fere usque, quae Adriaticum respiciunt mare, porrigitur. Trans Savum sunt regna Croacia et Bosyna, episcopatus Bosnensis, arx Taururum sive Nandoralba cum oppido eiusdem nominis metropoli Serviae. Huius maenia alluit Savus, qui paulo supra oppidum in Danubium exoneratur. Haec arx fuit murus Hungariae, qua anno nati domini millesimo quingentesimo vigesimo primo Ludovico rege imperante per Valentinum Theurek, qui ei arci praefuerat, amissa Turcis, hostibus fidei ad Hungariae direptionem patuit traiectus. A Taururo legendo ripam adversi fluminis Savi in latere, quod spectat meridiem, sunt ex ordine positae Sabacz, Wywar, Barka, Myhalocz, Arky, Dobor, Dobotzitz, Slobotzina et e regione Arky, in Bosyna, Grayatz, Maglay, Zrebenyk arces ante annos circiter viginti per Turcas interceptae.

Quae vero regio Savo et Dravo fluminibus inclusa est, nostra aetate bifariam nominatur. Ea pars, quae ad occidentem hybernumusque ad fines Carniolae et Carinthiae, quae antea Carnia nominabatur, et comitatum Ciliae vergit, appellatur Sclavonia Hungarica. In hac sunt comitatus Zagrabia, Varasd, Posega, Walpo, Walco et plerique alii. Episcopatus Zagrabia dignitate et redditibus insignis. Chasma, Posega, ecclesiae collegiatae et situ et proventibus praestantes. Arces Varasdinum, Gerebes, Sanctus Georgius, Rahocza, Monozlo, Sanctus Demetrius, Walpo non longe a meridionali ripa Dravi sita natura et munitione fortissima, aedificiis vero praestantissima. Ezzek ad ripam pariter eiusdem amnis condita. Erdeud in monte sita Danubium prospectans septentrionalem, ad meridiem vero campos latissimos.

Ea vero pars, quae inter ostia Dravi et Savi orientem versus porrigitur, vocatur Sirimium; in ea sunt arces Wylak, Sirinii initium et caput, quae in monte Danubio imminente non absimili situ, quam Buda, iacet regalibus extructa aedificiis, tum sepultura fratris Ioannis Capistrani inclyta; Sylsegk, Banmonostra, sedes episcopi Sirimiensis, Kamancz, Varadinum Petri, Karom, oppidum Zalonkemen in ripa Danubii omnes sitae. Circa septentrionalem autem ripam Savi a meridie orientem versus sunt ex ordine arces Diako, sedes episcopi Bosnensis, Sanctus Laurentius, Maroth, Racza, Sanctus Demetrius, Bantz, Semplinium et pleraeque aliae. Hic tractus olim Savia sive Savensis regio appellabatur. Haec itaque secunda Hungariae pars, ut supra docuimus, Savo intercisa ab ortu Mysos, Tribalos, qui nunc Rasciani vocantur, contingit; ab occidente Austriae provinciae, ab austro monti Scardo est contermina, ad septentrionem vero Dravi ripis finitur."

Oláh Miklós: Hungária, Tizennyolcadik fejezet, (1536), részlet – Uő: Hungária, (1536), fordította: Németh Béla,  Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok) 1985.

[...] „Magyarország tehát eléggé nyilvánvalóan bővében van mindazon dolgoknak, melyekről úgy tartják, hogy egyrészt az emberi élethez, másrészt a vagyongyűjtéshez szükségesek; földje fekete, zsíros, nedves, hiszen művelőinek nem nagy fáradsága nyomán bő termést hoz, talajjavításra a trágyázást sem a szántókon, sem a szőlőhegyeken még nem ismerik (kivéve elenyészően kevés hegyes területet). A földek egyszer vagy kétszer sekélyen szántva s bevetve bő termést adnak búzából, gabonából és más veteményekből. Forrásaim szerint vannak bizonyos vidékek, melyeken ha tönkölyt vetsz, az a harmadik évre a tápláló televény kiválóságától válogatott búzamaggá válik." [...]

 

Oláh Miklós: Hungária, Tizenkilencedik fejezet, (1536), részlet Uő: Hungária, (1536), fordította: Németh Béla,  Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok) 1985.

„Igen bőven van itt arany, ezüst, vas, réz, ón, gálic, márvány, vörös is, fehér is. Hazai alabástromuk is van a magyaroknak, és még valamennyi ólmuk is, de ez nem elegendő teljesen az ország szükségleteinek kielégítésére, ezért Lengyelországból hozzák. Sok hegy rejt Magyarország-szerte ásványt, fémet és vasat, melyeket nem is bányásznak. Vannak azonban arany- és ezüstbányák, melyeket ma is használnak, először is, amint említettem, az úgynevezett bányavárosok, azaz Körmöc-, Selmec-, Besztercebánya közelében és szomszédságukban, aztán Rihnón, Rozsnyón és Szomolnokon, aztán Nagybányán, végül Erdélyben. Szeben, Körmöc és Kassa magyar városokban vernek aranyat, ezt dukátnak nevezik, tiszta ezüstpénzeket ugyanezeken a helyeken állandóan, illetve időlegesen máshol, ahol és ahányszor a király jónak látja. Háromfajta arany van. Az elsőt kövek között találják szilárd rögös formában, ezt a természet eléggé megtisztította a salaktól, és tiszta, másoknak különféle nagyságú volt a birtokában, nekem viszont tyúktojás nagyságú, súlya több volt száz dukáténál." [...]

„Sok a bányászható sót tartalmazó hegy, közülük Erdélyben öt olyan van, ahol most is dolgoznak, így Vízakna, Torda, Dés, Szék, Kolozs mezővárosok mellett; Máramarosban is van egy, egy másik pedig Róna[szék] mezőváros mellett. Ezeket a helyeket kamaráknak nevezik, elöljáróikat pedig kamarásoknak. Egyesek, melyek Erdélyben vannak, a királyi kncstárhoz tartoznak, mások a Máramarosban Magyarország királynőjének a birtokában vannak nászajándék gyanánt." [...] 

 

Oláh Miklós: Hungária, Kilencedik fejezet, (1536), részlet Uő: Hungária, (1536), fordította: Németh Béla,  Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok) 1985.

„Magyarország második részét egyrészt a Dráva és Száva folyók fogják közre, másrészt a Száván túl csaknem az Adriai-tengerre néző Alpokig nyúlik el. A Száván túl van Horvátország és Bosznia, a boszniai püspökség, Belgrád vagy Nándorfehérvár az azonos nevű mezővárossal, Szerbia fővárosával. Falát a Száva mossa, mely kevéssel a város fölött ömlik a Dunába. Ez a város volt Magyarország védőfala, de miután az Úr születésének 1521. esztendejében, Lajos király uralkodása alatt, a vár parancsnoka, Török Bálint átadta az ellenség, a török hitére, megnyílt a Magyarország kirablásához szükséges átkelőhely. Belgrádtól a Száva folyásán felfelé haladva a déli oldalon a következő várak vannak sorban: Szabács, Újvár, Barka, Mihalóc, Árki, Dobor, Dubocsác, Szlobocina; Árki vidékén túl Boszniában pedig még Gradacsác, Maglaj, Zrebernyik várai, melyeket kb. húsz évvel ezelőtt foglaltak el a törökök.

Azt a vidéket viszont, amelyet a Dráva és Száva folyó zár be, korunkban kétféleképpen nevezik. Azt a részt, amely északnyugat felé egészen Karnia és Karintia határáig – ezt régen Carniának hívták – és Cilia megyéig nyúlik, Magyar-Szlavóniának nevezik. Ebben a következő megyék vannak: Zágráb, Varasd, Pozsega, Valpó, Valkó és még sok egyéb. Zágráb püspöksége méltóság és jövedelmek tekintetében figyelemre méltó. Csázma, Pozsega társas egyházak fekvésük és jövedelmeik szempontjából kiválóak. Várak: Varasd, Gerebes, Szentgyörgy, Rahóca, Monoszló, Szentdemeter. Valpó nem messze fekszik a Dráva déli partjától, természet és erődítés révén igen erős, épületei igen kitűnőek. Eszéket szintén ennek a folyónak partján alapították. A hegyen fekvő Erdőd északon a Dunára néz, délen viszont messzire nyúló mezőkre.

Azt a részt pedig, amely a Dráva és Száva torkolatai között kelet felé nyúlik el, Szerémségnek hívják, benne fekszik Újlak, a Szerémség kezdete és fővárosa, ez a Duna fölé emelkedő hegyen, Budához igen hasonló fekvésű, királyi épületekkel magasodik, s híres Kapisztrán János sírja miatt is. Sülyszék, Bánmonostora, a szerémségi püspök székhelye, Kamáncs, Pétervárad, Karom, Zalánkemény mezőváros mind a Duna partján fekszenek. A Száva északi partjának tájékán viszont délről kelet felé a következő várak vannak: Diákó, a boszniai püspök székhelye, Szentlőrinc, Marót, Rácsa, Szentdemeter, Bánc, Zimony és még sok egyéb. Ezt a vidéket valaha Száviának vagy Száva-vidéknek hívták. Így Magyarországnak ez a második része, melyet, ahogy fentebb bemutattuk, a Száva vág ketté, kezdettől fogva a mysekhez, tribalusokhoz – akiket most rácoknak hívnak – tartozik: nyugatról Ausztria provinciával, délről a Scardus heggyel szomszédos, északra a Dráva partjai határolják.”

 

Ki kicsoda: