Tannstetter, Georg

Tannstetter, Georg (humanista nevén: Collimitius; Rain am Lech, Bajorország, 1482. április közepe – Innsbruck, 1535. március 26.) – német humanista tudós, csillagász, asztrológus, orvos, Az ingolstadti egyetemen, majd a bécsi egyetemen matematikát, csillagászatot és orvoslást tanult. Tannstetter von Thanau néven kapott nemességet. Tannstetter, a bécsi egyetem tanáraként annak a csoportnak a tagja volt, amelyet az ún. második bécsi matematikai, csillagászati és térképészeti iskolaként tartanak ma számon. 1510-től I. Miksa német-római császár udvari orvosa volt, majd az ő halála után Ferdinánd osztrák főherceget, a későbbi magyar és cseh királyt szolgálta. A keresztények és a törökök hadakozása által érintett területeket bemutatni kívánó térképének kiadásához V. Károly császártól kért és kapott engedélyt 1522. december 15-én. Az azonban még nem egyértelműen bizonyított, hogy a Tabula Hungariae-n szövegszerűen is megjelenő, a császári fenségtől Tannstetternek ítélt privilégiumra való hivatkozás az 1522-es kiváltságlevélre vonatkozik-e.

1530-ban a bécsi egyetemi katedrát felcserélte az udvari nevelői állással, és 1535-ben bekövetkezett haláláig az Innsbruckban lévő főhercegi udvarban élt és dolgozott, ahol az ifjú hercegek közül a későbbi II. Miksa magyar királyt és német-római császárt oktatta természettudományokra és matematikára.

Tanárként 1518-ban tanítványa, Joachimus Vadianus társaságában Budára utazott, egy csillagászati jelenség megfigyelése miatt. Tudjuk, hogy az 1518. június 8-án látható napfogyatkozás Budára vonatkozó adatait már Johannes Regiomontanus is előre jelezte, így a korabeli tudósok és érdeklődők készültek, készülhettek e jelenség megfigyelésére. A középkori csillagászok azonban nem feltétlenül a teljes napfogyatkozásokra voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy az előre számított adatok a valósággal mennyire egyeznek. Ezt megelőzően 1485. március 16-án volt térségünkben teljes napfogyatkozás, míg részlegesre a Tabula Hungariae megjelenéséig az alábbi években került sor: 1486, 1488, 1489, 1491, 1493, 1502, 1503, 1506, 1507, 1513, 1515, 1519, 1520, 1528.

Térképismertetők: 

Képek: 

Mellékletek: