Ad Pannoniam

Foelix Pannonia et beata certe es,
Caelo quae frueris sereniore
Quae omnes fertilitate vincis oras
Mundi nunc gemino sitas sub axe.
Nam tu Callaicis paris metalla
Multo nobiliora vel Corintho
Aes purum pretiosiusque fundis
Gratum Deliaco nimis poetae.
Pubes doctior et tua est opimae
Terrae viscera, quam Asturum propago
Scrutari atque redire tincta fulvo
Auro continuo frequens labore.
Nulli tu regioni opum secunda es
Maiestate dei favore summi
Ob magnae merita atque cultum honorum
Virtutis decorata sic perenne,
Qua semper radias superba dote.
Nec donis Cerealibus cares vel
Solerti minus es potens colono,
Cum tu Sardiniae ferocis agros
Et pingues segetum vales acervos
Gargani superare nunc remoti
Campanique soli uberes agellos.
An tu pampineo liquore cuiquam
Cedes? aut Latiis nequis Falernis
Concertare animosiore pugna?
Si possis Cilicum anteire colles
Claros vitiferis crocique glebis,
Bacchi copia non parum probati.
Nam Methymna tuos timet racemos
Provocare nimis minante vultu
Mamertinaque Setiaeque vina
Dant palmam tibi dulcibusque succis.
Sed quid? nonne tua illa mire acerbum
Audent Sirmica Caecubo duellum
Semper nectareo sapore odora,
Tota quae populi merentur ora.
Laudes Pannoniae haec domant inertes
Curas exhilarantque corda gentis
Vere Martigenae chorosque dulces
Suadent ducere cassibus repostis
Et diris clypeis vel ense curvo.
O quae multiplici beatitatis
Fulges munere amica valde tellus,
Quis laudes poterit tuas ad unguem
Iusto dicere carminis tenore?
Quae pulchra radias decente gemma,
Duri quae es chalybis referta circum,
Amnes quae vitreos strepente cursu
Nutris fonticulis nimis puellis
Caros arvaque flosculis odora.
Marmor Mygdonio paris nitore,
Aequas vel Parium decente vena.
Tu armenti locuples gregisque pulchri
Et dives pecoris colore multo
Dantis vellera multiformis usus.
Foelix atque iterum beata tellus,
Nostrae quae fidei decus perenne es,
Gentis Christicolae undecunque asylum et
Invictus clypeus, poli sub umbra
Mortali innumeram ambiens catervam:
Tu nomen lachrymabile atque dirum
Turcarum populis rapina adultis
Et iustum sitientibus cruorem.
Foelix, quae Hectoream paris virorum
Turbam atque Herculea manu perita
Nutris agmina militum feroci
Mente et quae Ausoniae aemulam coronae
Pubem sola foves, simul Catones
Quae iam Scipiadasque prole digna
Aequas lumina Dardanae cohortis
Nam antistes, titulo ecce quem venustat
Quinquecclesia iam infulae sacratae,
Fines irradiat tuos Georgius
Alti solis ad instar, coelitum qui est
Natus stemmate, quem parens deorum
Despectat nitidaque fronte ab aula
Coeli stelligeri docentem honori
Cordis consilio rudem popellum
Aequi iura, fidem atque iter beatae
Virtutis superas merentis arces
Monstrantem, angelici ac soni adaptantem
Paeana innumeris deorum in aulis,
Thesauros inopum atque largientem
Turbae multifluae favente dextra
Et multos iuvenum ingeni Minerva,
Phoebeis habiles vel artibus mox
Tradentem Latiis deabus; hic fons
Et dulce auxilium meae Camoenae est,
Hic spes maxima luxque amoena vitae.
O felix iterum et magis beata es,
Quae felicibus emicas alumnis
Ac gentis variae quibus refulcis
Fines, quae Italiam tuis adornas
Gazis et generosiore ditas
Natorum numero decus Latinum.
Quos inter nitida nepos Georgi
Vita praesulis optimoque fulgens
Insignitus honore moribusque
Est Laurentius; hunc Camoenae adorant,
Hunc et Felsineae potens colit grex
Baptistaeque Pii Thalia tollit
Altis aethereas sonis ad arces.
O Paeonia, si feraciorem
Natorum generando talium nunc
Praeberis numerum, volabis ecce
Iam iam Romuleis in orbe toto
Fama notior, clarior. Valeto

Valentinus Cybelius Varasdiensis [Hagymási Bálint],
In: Id.: Opera. Carmina et Opusculum de laudibus,
et vituperio vini et aquae,
ed. Maria RÉVÉSZ, Budapest, 1939, 2–4: 1. Carmina, Carmen 4

Magyarországhoz

Boldog lehetsz szerencsés Magyarország,
Derűs éghajlat fürdeti a tájad,
Kerek világon sehol gazdagabb föld,
Termékenyebb táj nincsen a tiédnél.
Bányája nincs különb Hispániának,
nálad nemesb fémet nem szül Corinthus,
érced értékesebb, mint Delos érce,
melyet költőnk, Pindaros nagyra tartott.
Műveltek ifjaid s tiéd a bánya,
Amelyet szorgalmasan kutat és termel
A vörhenyes arany porától lepve
Serény spanyol bányászok sarjadéka.
Isten kegyéből kincsben, gazdagságban
El nem maradsz te egyetlen országtól,
De túl ezen, miket magad tápláltál,
A becsület, erény, hírnév díszével
A kincseidnél büszkébben ragyoghatsz.
A céreszi ajándékokban dúskálsz,
Ügyes paraszt kincsénél több a kincsed,
Szardinia nem termel annyi búzát,
Apuliában nincs kövérebb asztag,
S a földjeid sokkalta zsírosabbak,
Mint szántói gazdag Campaniának.
Van-e vidék, amelynek venyigéje
Különb bort termel? S tán tüzes csatával
Nem győzöl-e a jó latin borocskán?
A zamatos borokban szinte fürdesz,
Szőlőben, sáfrányban, hiába gazdag,
Kisázsiát is biztos, hogy legyőzöd.
A fürtök versenyén eléd nem állhat
Fölényes arccal Lesbos édes fürtje,
Sziciliánk is csak tenéked adná
Bizonyos a nyertes kijáró pálmát.
De mit tovább, a latiumi borral
Mérjünk bár szigorral, a jó szerémi
Versenyre kel, dicsérik is mindenhol
A nektáríztől illatos nedűjét.
Magyarország, csak híred hallatára
Juhászodik a gond s legott sisakját,
Vészjósló pajzsát és a görbe kardot
A harcnemzett nép ledobja menten
S vidám szívével vígan táncra perdül.
Te drága föld, akit a jó szerencse
Bő kézzel áldott és ragyogva állasz,
Akad-e költő és akad-e ének,
mely hozzád méltón híred zengheti?
A kemény acélba foglalt drágakő
Pompás szépségedet ragyogja széjjel,
Kristálytiszta zúgó folyókat táplálsz,
Virágtól illatos mezőket fürdetsz,
Forráshelyük lányoknak kedves berke.
Csiszolt márványodon fényes, dús erével
Akár a parosi, oly dísszel ékes.
A nyájadnak se szeri, se száma
És mindegyikük más fajta, így a gyapjuk
Bő kézzel önti hasznod, gazdagságod.
Szerencsés, drága föld, te vagy hitünknek
Örök dísze és bárhonnan zúduljon,
csupán  te vagy a Krisztus-hívő népnek
védelme és legyőzhetetlen pajzsa,
söpörd halálba már e számos csürhét,
amely a népek rablásán nőtt eddig,
már mind e nép joggal szomjazza vérét,
pusztítsd hát el nevét a töröknek
Boldog ország, aki a Hectorokból
vitéz hadat szülsz s kebleden gyakorlott,
szilaj lelkű, kemény csapatot táplálsz,
az egyetlen vagy, kinek ifjusága
a római babérral versenyez,
s kik Trója fényével együtt ragyognak,
nevelsz Catókat, Scipiókat oktatsz.
Itt van Szatmári György, akit most Pécs is
a püspöki süveggel ékít, híre
messzi határaidat beragyogja
egész a napig, égi jegyben szülték,
őrá a csillag-udvarából fénylő
homlokkal néz az isteneknek atyja,
nézi, amint a szépség és okosság
dolgában még oly bárdolatlan népet
oktatja hitre, jogra s az erénynek
miként tanítja égig érő útját,
az isteneknek udvarában ő az,
ki angyalhangu dallal zengedezget
s a szenvedő szegények csapatának
áldott kezével kincset osztogat,
és íme, most meg Latium földjére
a tudomány s a művészetben jártas
ifjak hadát küldi; az én muzsámnak
forrása is csak ő, segítő szárnyam,
az életemnek fénye és reménye.
Bátran mondom, te csak boldog lehetsz, mert
nemcsak kitűnsz derék növendékiddel,
de ily mód minden népet is segítesz,
Itáliát diszíted kincseiddel
s neveltjeid számával a latinság
kincsét varázslod egyre gazdagabbá.
Ezek között ragyog mi-pártfogónknak,
Györgyünknek öccse is, a szép erényben
oly csillogó s a hír szárnyán tündöklő
Lőrinc, akit dicsérnek mind a múzsák,
Bologna sürgő népe őt csudálja,
és róla zeng Pius fenséges szárnnyal,
muzsája őt lendíti szinte égig.
Magyarország, ha még majd ifjaiddal
a hírben, számban minket is fölülmúlsz,
akkor neved a földkerekség táján
dicsőbb leszen és híresebb, mint egykor
Rómánk neve. Isten hozzád, légy boldog.

Hagymási Bálint, 1509, Takáts Gyula fordítása,
In: Janus Pannonius – Magyarországi humanisták, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982, 223–226. o.

 

Ki kicsoda: