Rómer Flóris Ferenc (sz.: Rammer Ferenc; Pozsony, 1815. április 12. – Nagyvárad, 1889. március 18.) – bencés szerzetes, régész, művészettörténész, egyetemi tanár, festőművész, nagyváradi nagyprépost-kanonok; a magyar régészet atyja, az MTA tagja. Pozsonyi német anyanyelvű családból származott, általános képzése során sajátította el a magyar nyelvet. 1830-ban Benedek-rendi szerzetes lett. A bakonybéli kolostorban tanulótársa volt Ipolyi Arnold. 1838-ban felszentelték. Mint bölcsészdoktor, 1839-től Győrben tanított, majd 1845-től Pozsonyban. Ekkor jelentek meg első tudományos cikkei. A szabadságharc alatt önkéntes utászhonvéd; részt vett az óbarsi híd, a komáromi és budai sáncok építésében, a budai vár ostromában, amely után kapitányi rangban a Ludovika Akadémia tanárává nevezték ki, de állását már nem foglalhatta el. A szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett. Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult. Újból tanítani kezdett, de csak 1857-ben térhetett vissza a győri bencés gimnáziumba. 1861-ben kivált a bencések kötelékéből és Pestre költözött. Előbb az MTA kézirattárnoka, majd gimnáziumi igazgató. Ekkoriban hozták létre azokat az intézményeket, folyóiratokat, melyek a magyar régészet tudományos alapjai lettek. 1868-ban az egyetemen az archeológia tanára lett. 1869-től volt őre a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának. 1874-ben felmentették szerzetesi köteléke alól, ekkor a besztercebányai egyházkerületben lett áldozópap, majd jánosi apát. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki, ahol újabb múzeumot alapított. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Mint elkötelezett kutató bejárta az országot, valamint Európa nagy részét. Egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon. Ő alapította a nagyváradi püspöki palota híres 20 000 kötetes könyvtárát.